2 nemzetközi H2020-INNOSUP konzorcium tagjaként adott be 2. körös pályázatot a Klaszter
2016-09-11
A H2020-INNOSUP program a klaszterek nemzetközi konzorciumban megvalósuló projektjeit támogatja. A Szoftveripari Innovációs Pólus Klaszter meghívást kapott tavasszal két nemzetközi konzorcium által benyújtott projektbe, mely az első körös értékelésen továbbjutott. A második körös benyújtás szeptember 8-án történt meg.

 

Ebben a kiírásban is nagy a verseny, a továbbjutott 48 pályázatból várhatólag 4-5 konzorcium fog nyerni.
Pozitív elbírálás esetén olyan lehetőségek nyílnak meg a KKV-k számára, melyek a nemzetközi együttműködéseket, innovációs tevékenységeket kívánják támogatni voucher formájában magas támogatási intenzitással.

A projektről röviden a lentiekben tájékozódhatnak:

Támogató program: H2020-INNOSUP-2016-2017 (A program célja új szektorok közötti ipari értékláncok fejlesztése EU-n belül a KKV-k innovációs potenciáljára építve.)

1. Projekt: GERD4SE

Vezető partner: Association Pegase (Franciaország, Aix en Provance)

Résztvevő partnerek száma: 9 (3 FR, 1 HU, 2 IT, 2 ES, 1 PL)

Projekt partner: DEAK Zrt. a Szoftveripari Innovációs Pólus Klaszter képviseletében

A projekt leírása: GERD4SE (Geographic and Environmental Raw Data for Smart Energy) projekt a smart energia piacot szólítja meg, mely azokat a képességeket egyesíti, amelyek értékesítik a GERD információkat és egy szignifikáns növekedési potenciál a H2020-ban. A GERD4SE kombinálni fogja a „market pull” és „techno-push” elemeket: ennek következtében a projekt közvetlenül fogja támogatni az európai KKV-kat, hozzáférést biztosítva számukra az alábbiakhoz: piaci alapú képzés, GERD alapú képzés, nemzetköziesítés, stratégiai és innovációs támogatás, valamint B2B rendezvények. Az ágazatközi (GERD, adatkezelés és alkalmazások) megközelítés lehetővé teszi a jövőben a kreatív piacelérést és a megoldások fejlesztésekor a hatékonyságot/szinergiát.

GERD4SE fő céljai:

- támogatni a vállalkozói tevékenységet és innovációt a KKV-kon belül,

- támogatni nagyméretű demonstrátorok fejlesztéseit

- specifikálni az összekapcsolt GERD adatbázis európai hub szükségleteit a smart energia vonatkozásában.

8 klaszter 5 EU országból, együttesen 2000 innovatív céget fognak össze, akik be lesznek vonva a GERD4SE projektbe. A projekt időtartama 30 hónap. Várható projektkezdés: 2017. 02. hó.


2. Projekt: EEInnovation (Connecting Innovation Actors in Emerging Electronics to Accelerate Innovation)

Vezető partner: Centre for Process Innnovation Limited (UK)

Résztvevő partnerek száma: 18 (2 UK, 1 SW, 3 FR, 3 ES, 1 NH, 1 FL, 1 IT, 1 BE, 2 GE, 1 HU, 1 SRB, 1 GR)

Projekt partner: DEAK Zrt. a Szoftveripari Innovációs Pólus Klaszter képviseletében

A projekt leírása: A projekt átfogó célja, hogy a KKV-k képesek legyenek a fenntartható kialakuló elektronikai alkalmazások számára kifejleszteni az új okos termékeket és szolgáltatásokat, ahol a fő gyártó és szolgáltató értékláncok Európában helyezkednek el. Stratégiailag összeköti a klasztereket, kutatási-technológiai szervezeteket és a befektetőket a fejlesztések érdekben egy innovációs platformon, mely a következő kívánja elérni.

1. Hozzáférést biztosít a lehetőségekhez, a kutatási infrastruktúrához és a szellemi tulajdonhoz a fejlesztések és a termék demonstrátorok validálása érdekében.

2. Támogatja a KKV-kat személyre szabott szolgáltatásokkal a bővülési tervek, felfedező alternatív alkalmazások, piac tesztelés, működő értékesítési lánc és iránymutatás kiépítése köz és privát finanszírozás elérése érdekében.

Az EEN projekt 17 szektor csoportot hozott létre a következő részletezésben:

- Környezet, Nano/Mikro technológiák, fenntartható kivitelezés, autó, szállítás, logisztika, anyagok és biochemical, agroélelmiszer, intelligens energia, ICT ipar és szolgáltatások, egészségvédelem.

A projekt időtartama 48 hónap. Várható projektkezdés: 2017. 02. hó.

vissza
< előző      2019. november    következő >
H K Sz Cs P Sz V




1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30
Minősítéseink